Jelen vagy a beszélgetéseidben, vagy csak úgy teszel?

Aki szervezetben dolgozik nem kerülheti el, hogy napjában többször, több emberrel is beszélgessen. A beszélgetések minősége valljuk be, több dolog függvénye, mégis az egyik legmeghatározóbb elem az, hogy mennyire vagyunk jelen. De milyen is az, amikor valaki nincs jelen, szemben azzal, amikor teljes lényével ott van a beszélgetésben?

Hogy néz ki, amikor jelen vagyunk, és hogy néz ki amikor nem?

Had mutassam meg két ügyfelem példáján keresztül, mert itt nem csak a jelenlét megnyilvánulását, hanem annak hatását is jól kivehetjük:

István arról mesél, hogy nagyon szeret beszélgetni a munkahelyén a termékmenedzserrel. Azt éli meg beszélgetéseik során, hogy ő csak beszél – tudni kell róla, hogy ő miközben beszél találja ki a dolgokat – a termékmenedzser pedig figyel rá, majd kiszedi a mondanivalója esszenciáját, és strukturált formában kimondja azt.

László arról mesél, hogy akármikor bemegy a főnökéhez beszélgetni, a főnök fel sem áll a gépe mögül. Miközben beszélnek, a főnök maileket olvas, időnként odafordul és válaszol, de az idő jelentős részében a főnök a monitorjára néz, és nem rá. László azt éli meg, hogy ami neki fontos, a főnökének nem az, és hogy még csak azzal sem tiszteli meg őt, hogy a közös megbeszélések során rászánja az idejét.

Nézzük meg miből is tevődik össze a jelenlét egy ilyen beszélgetéskor

• Szándék: elhatározom, hogy oda akarok figyelni, hogy azt az időt a másiknak, a közös témánknak szentelem.
• Tudatosítás: tudatosítom magamban, miről is szól ez a beszélgetés, miért vagyunk itt. Ha épp egy másik beszélgetésből esek be – hisz szervezeti közegben az a természetes, hogy meeting meeting hátán – akkor váltok kontextust, és megérkezem az adott beszélgetésbe.
• Zavaró tényezők kizárása: ami zakatol bennem, a sok egyéb teendő, azt félreteszem, hogy csak a másikra tudjak figyelni az adott idő alatt.
• Figyelek, az egész testemmel: ránézek, felé fordulok, a nem-verbális gesztusaim által is reagálok rá. Ha elmosolyodok, automatikusan elmosolyodom vele, hisz rá vagyok hangolódva.
• Jelzem neki, hogy meghallottam, amit mondott: belekérdezek, időnként összegzek, visszaadom a megértésemet (lásd István példáját, milyen sokat adtak neki a kollégája összegzései).

Miért éri meg?

A válasz pofonegyszerű. Mind a munkahelyi, mind a személyes kapcsolatainkat erősíti. Aki nem hiszi, járjon utána … vagy inkább próbálja ki!

Szabó Tamara
coach (MCC), teamcoach, organizational coach