Gyászból építkezni
A gyász gyakrabban jelen van az életünkben, vagy akár a szervezetek életében, mint gondolnánk. Egy coaching ügyfelemmel most azon dolgozunk, hogyan tud jól lenni egy új felállásban, mert felvásárolták a cégüket.
Per pillanat azonban a régi felállás elvesztése iránti szomorúság, gyász teljesen megbénítja. Azt érzi, elveszítette azokat, akik tűzbe tették érte a kezüket, elveszítette a rugalmasságot, a munka-magánélet egyensúlyra való esélyét. Nincsenek orientációs pontjai, nem tudja mi fontos, és mi nem, mi „okés” és mi „nem okés” az új helyzetben. Ő maga is meglepődik rajta, hogy könnyek között beszél minderről, a coaching üléseken szembesül vele, milyen mély gyászban is van.
Többféle modell létezik a gyászra. Bizarrnak hangozhat, hogy valakinek van kedvenc gyász-modellje, de nekem van. Azért szeretem Tonkin modelljét, mert nem azt mondja, hogy lépj tovább, hanem azt, hogy a gyász, a szomorúság ugyan megmarad, de az élet idővel köré nő, mi magunk köré növünk. Hisz az idő előrehaladtával új készségekre teszünk szert, megerősödnek meglévő készségeink, új emberekkel, helyzetekkel találkozunk, amelyek hatással vannak ránk, formálnak minket.
Ez a modell nekem azt mutatja, hogy lehet egyszerre gyászolni és építkezni. Az utóbbi nem jön annyira természetesen ezekben a pillanatokban, de az idő előrehaladtával, tudatos lépésekkel, szép lassan újra kapcsolatba kerülhetünk kíváncsiságunkkal, kreativitásunkkal, hatóerőnkkel.
Szabó Tamara
coach (MCC), teamcoach, organizational coach
