Mi köze a dopaminnak a stratégiához? 

Vezetőkkel dolgozva folyamatosan belefutok abba a jelenségbe, hogy a mindennapi operatív teendőket részesítik előnyben a hosszú-távú, stratégiai teendőkkel szemben. Pedig az adott pozíció nagyon megkívánná a stratégiai fókuszt. Nem újkeletű a jelenség, mégis annyira elterjedt, hogy ha megvizsgáljuk mi minden áll ennek a hátterében, akár változtathatunk is rajta.

Egy teamcoaching margójára

Felsővezetői csapat, a szervezet sikeressége rajtuk múlik. Mégis ahogy elkezdenek dolgozni a stratégián, elakadnak. A többségnek nincs ideje kidolgozni a saját területe hogyan fog hozzájárulni a közös célkitűzéshez. Nincs ideje rá, mert a mindennapi teendők, a tűzoltás viszi el a napja túlnyomó részét.

Hogy lesz így sikeres a cég? Ez a fajta működés egyenes út ahhoz, hogy pár év múlva lehúzzuk a rolót.

Egy kis neurobiológia

Nagyon le fogok egyszerűsíteni egy meglehetősen bonyolult dolgot. Az agyunk egy része érzelmi alapon működik, a másik része logikusan érvek mentén. Az érzelmi rész jellemzően az adott pillanatra fókuszál, hogy ott mit nyerhetünk, a logikus rész képes számolni a jövőbeli következményekkel. Az azonnali kielégülés az érzelmi agyunkat hozza lázba, a vágyak késleltetése, vagy a hosszabb távon realizálható örömök pedig a logikus részt. Tehát amikor gyorsan, egymás után pipáljuk ki a to-do listánk elemeit (vagy épp oltjuk a tüzet), az agyunk dopamint termel, ami rövid ideig tartó boldogságérzetet alakít ki.

Viszont, azok a feladatok, amelyek eredménye csak hosszú távon realizálódik (késleltetett kielégülés), nem járnak azonnali dopamin lökettel. Hosszú távon ezek elérése azonban elégedettebbé tehet minket. A munkánkat meg eredményesebbé. A szervezetet meg sikeressé. Ehhez azonban arra van szükség, hogy ellenálljuk a pillanat kísértésének.

Mindig mosolyt csal az arcomra a régi stanfordos pillecukor kísérletet bemutató rövid youtube videó. A kísérlet során azt vizsgálták, hogy a vágyak késleltetett kielégülésére való képesség gyerekkorban mennyire korrelál a későbbi eredményes és boldog élettel. A megismételt kísérletek ugyan nem hozták azt az erős korrelációt, amit az eredeti kísérlet, az tartja magát, hogy a vágyak azonnali kielégülése dopamint termel.

Tehát az agyunk kitesz minket az operatív teendők jelentette boldogságérzet kísértésének.

Vezetői identitás kérdés

A dopaminon túl azonban az a kép is meghatározza a stratégiához való hozzáállást, amit a fejünkben hordozunk a vezetésről. Dolga-e egy vezetőnek a stratégiával foglalkozni? Naná, hogy az! Nem csak dolga, kötelessége! Nem csak kötelessége, nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy nem foglalkozik vele.  Akármilyen szintű vezetőről is van szó, nem lehet megúszni a stratégiával való munkát. Hiába nem okoz azonnali kielégülést, nem jön ettől dopamin-koktél az agyunkba, valahogy részévé kell tenni a mindennapoknak.

Hátralépés képessége

Ezzel a csapattal úgy dolgoztunk, hogy kaptak egy feladatot, amit csak úgy lehetett sikeresen végrehajtani, hogy hátralépnek, és az időnyomás ellenére nem vetik bele magukat, hanem először végiggondlják mit szeretnének. Lett egy élményük arról, még ha csak egy „bugyuta” közös feladat kapcsán is, hogy ha nem lépnek hátra, és nem hangolják össze a működésüket, nem lehetnek sikeresek.

Vezetőként fontos készség a hátralépés. Ellenállni az idő nyomásának, a pillanatban megjelenő kísértésnek, a dopaminfröccsnek, és lelassulni, kívűlről ránézni az egész rendszerre.

És hát valljuk be, ez a képesség, nem csak vezetőként jön jól. 

Szabó Tamara
coach (MCC), teamcoach, organizational coach