Szünet: a munkahelyi eredményesség és a jóllét titka

Szünet: a munkahelyi eredményesség és a jóllét titka

Rád is jellemző, hogy amikor elkezdődik a nap tele vagy energiával, a nap végére meg mintha teljesen kifacsartak volna? Szoktál tudatosan szünetet tartani napközben? Vélhetőleg nagyon kevesen válaszolnának igennel erre az utóbbi kérdésre. Pedig ezek a napközbeni szünetek nem csak eredményesebbé teszik a munkavégzésünket, hanem a mentális jóllétünkhöz is nagyban hozzájárulnak. Jöjjön néhány fontos szempont és hasznos eszköz a szünetek kapcsán.

Egy tanulmány a témában

Egy korábbi blogposztban már utaltam a Microsoft tanulmányára, hogy mi történik az agyunkkal a szünetek hatására. Ha 90 percenként szünetet tartunk, 30%-kal jobban tudnak fókuszálni. A kutatás eredményei szerint, szünet nélkül, például megbeszélésről megbeszélésre járva, növekszik a stressz szintünk, csökken a fókusz, és sokkal kevésbé köteleződünk el az adott tevékenység mellett.

Nem mindegy azonban mikor, milyen gyakran, milyen hosszú szünetet tartasz, és hogy mire is használod fel a szünetet.

Mikor?

Amikor flow-ban vagy, és nagyon ég a kezed alatt a munka, akkor nem célszerű szünetet tartani. Amikor azonban el vagy akadva, vagy éppen frusztrál valami, nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnéd, nem tudsz már figyelni annyira, megérett az idő egy szünetre. Ha már túl rég óta foglalkozol valamivel, és már elfogyott az ihlet, akkor is érdemes lehet megállni egy pillanatra.

Milyen gyakran?

A tanulmány szerint 90 percenként legalább érdemes. De akár azt is megpróbálhatod, hogy pár napig naplózod a saját működésed. A nap adott szakaszában, milyen tevékenységeket végzel, és milyen épp az energiaszinted. Érdekes mintázatokat fedezhetsz fel a saját működéseddel kapcsolatban: mikor vannak energiatelibb pillanataid, mi viszi el az energiádat, milyen tevékenységek töltenek vissza.  

Mihez kezdj a szünetben?

Kapcsolj ki, töltődj. Nagyon változó egyénileg, hogy kit mi tölt fel.

  • Van, akit egy séta a szabad levegőn,
  • Van, akit egy kávé egy kollégával,
  • Van, akit ha csendben hátradől a széken (és esetleg szundít egy kicsit).

Találd meg, hogyan tudod te személy szerint legjobban kihasználni ezeket a szüneteket.

Ezt szabad?

Nagyon érdekes kérdés, hogy kinek okés az, hogy napközben szüneteket tartunk, és kinek az a paradigmája, hogy munkaidő alatt szünet nélkül folyamatosan dolgozni kell. (Egy korábbi blogposztban pont egy olyan coaching folyamatról olvashatsz, ahol ezt a kérdést feszegetjük.)

Már csak azért is érdemes elmozdulni a szünetek irányába, mert a szünetek után jobban jönnek a friss, újszerű gondolatok. És nem utolsó sorban 10-ből 9 munkavállaló sokkal inkább dolgozik olyan munkahelyen, ahol bátorítják a munkavállalókat, hogy tartsanak szünetet napközben.

Szabó Tamara
coach (MCC), teamcoach, organizational coach

Share this post