A munkahelyi magabiztosság alkímiája

Coachként, trénerként egyre több olyan felkérésem van, hogy akár egyénileg, akár csoportosan szeretnének mozdulni a határozottság, és magabiztosság irányába. Mi ennek a jelentősége, és egyáltalán mik az összetevői a jelenségnek? S nem utolsó sorban: hogyan tudunk fejlődni ezekben a dimenziókban?

Mitől fontos?

Ha van egy véleményünk, akkor arra akkor figyelnek oda, ha azt egyfajta határozottsággal közvetítjük. Bizonyos pozíciók sikeresen betöltéséhez ez elengedhetetlen. Gondoljunk csak bele, ha azt látjuk, az orvos hezitál, hogyan kezeljen minket. Vagy a szakértő bizonytalannak tűnik az álláspontjában. Nem mernénk rájuk bízni magunkat. Manapság egyre több helyzetben kell kevés rendelkezésre álló információ alapján döntéseket hozni. Igyekszünk meghozni a lehető legjobb döntést, igyekszünk megőrizni a szakmaiságunkat. De vajon merünk-e hinni a saját döntésünkben? És tudjuk-e közvetíteni azt, amiben hiszünk?  Na erről szól a határozottság és a magabiztosság.

Mindset-kompetencia-eszköz hármas

Fejlesztésekben, legyen szó egyéni fejlesztésről (pl: coaching, skill-coaching), vagy csoportosról (tréning, csoportos coaching), de még sokszor amikor egy csapatot mozdítok (teamcoaching) akkor is, előszeretettel használom a fejlesztéshez ezt a hármast. Hiszen ahhoz, hogy valamit jól tudjunk működtetni, kell a megfelelő gondolatiság (mindset), kell a készség (kompetencia), és kellenek konkrét eszközök. Nézzük hogy néz ez ki a magabiztosság tekintetében!

A magabiztosság gondolatisága (mindset)

Bátrabb vagy, mint hiszed, erősebb, mint sejted, és okosabb, mint véled.

Róbert Gida

Az utóbbi időben, amikor ez állt a fejlesztés fókuszában, sokszor vissza kellett térnem az alapokhoz: mi az, amit evidenciának gondolunk, de nem biztos, hogy mindenki számára az. Mi az, ami része kell, hogy legyen a paradigmánknak ahhoz, hogy határozottan tudjunk fellépni.

• A magabiztosság, és a határozottság jó dolgok. Nem összekeverendőek az elbizakodottsággal, vagy az ellentmondást nem tűrő kinyilatkoztatásokkal.  
• Akkor tudok értéket közvetíteni és létrehozni (és egyébként a fizetésünk azért kapjuk egy munkahelyen, hogy azt tegyük), ha hangot adok a véleményemnek.
• A környezetem kíváncsi a véleményemre. A gondolataim értékesek a többiek számára. Ha nem mondom, lemaradnak valamiről. Lehet, hogy nem a legoptimálisabb megoldás születik meg pont azért, mert én elhallgattam a véleményemet.

Minden a gondolatisággal kezdődik! Ha ez nincs rendben, hiába a szupererős kompetenciahalmaz, hiába a zseniális eszközök – nem fog működni a dolog. Szóval első lépésként érdemes letisztázni a fentieket magadban, hogy te, hogy vagy ezekkel a mondásokkal.

A magabiztossághoz szükséges kompetenciák

Nézzük melyek azok a készségek, amiket kell tudjunk működtetni. Ezek nélkül nem fogja a másik fél azt gondolni, hogy bízhat a meglátásunkban.

• Egyértelmű, letisztult kommunikáció: azaz nem terjengősen, hanem tisztán, konkrétumokban tudunk adott témáról beszélni.
• A mondandónk megfelelő íve. Kell, hogy legyen egy logikus, követhető struktúrája a közlendőnknek. A hangosan gondolkodók sokszor pont ezért nem tűnnek határozottnak, mert ott ez a struktúra még nagyon képlékeny.
• Empátia: érzékeljük miben van a másik, mire van szüksége, mi adhat neki. Térképezzük fel (nem árt, ha tudunk jó kérdéseket feltenni), és alakítsuk a megnyilvánulásainkat ennek megfelelően. (Ha erről szeretnél többet olvasni, számos bejegyzés a Co-Create blogban foglalkozik az empátia témájával.)
• Előadói készség: például, hogy legyen összhang a verbális és non-verbális mondások között, vagy hogy miközben több emberhez beszélünk egy megbeszélésen, pásztázzuk a tekintettünkkel a hallgatóságot.
• Fear-walking: Ez bizony megér egy külön blogposztot! A kifejezést Susan Davidtől kölcsönöztem. Röviden arra utal, hogy amikor felüti bennünk a félelem a fejét, ne adjuk át magunkat a félelemnek, hanem a félelemmel együtt, a félelem ellenére tegyük. Tegyük fel ott ül a főnökünk főnöke a megbeszélésen, és szigorúan néz, és megrémülünk, hogy vajon mit fog szólni, ha kimondjuk azt a bizonyos népszerűtlen gondolatot, amiben hiszünk. Visszafoghatjuk magunkat, vagy a félelem ellenére is mondhatjuk.
• Konstruktív megkérdőjelezés, kritikai megfogalmazások: ha nem értünk egyet a korábban szólókkal, hogyan tudunk ennek úgy hangot adni, hogy közben a kapcsolat ne sérüljön.
• Aktív hallgatás a megértés szándékával: Figyeljünk oda a többiekre, ne csak azért hallgassuk meg őket, hogy aztán mi is elmondhassuk a magunkét. Hanem próbáljunk meg ráhangolódni a gondolkodásmenetükre, az érzelmi állapotukra egy-egy téma kapcsán, és minél többet befogadni az álláspontukból.
• A nem-tudás felvállalása: ha azt tudod mondani, hogy „nem tudom”, az is a határozottságod jele lehet. Tűnhet ez paradoxonnak, de tulajdonképpen a bátorság, amivel felvállaljuk, ha valamivel nem vagyunk képben, is a határozottsághoz tartozik. Képzeld, ha egy megbeszélésen például rákérdezel egy rövidítésre, úgy, hogy azt nem érzed cikinek, még a többieknek is nagy segítség lehet. Meglehet, ők sem tudják mit jelent, csak nem mernek rákérdezni …

Természetesen itt még nem ér véget a sor. A konkrét eszközökről is lesz ám szó, a jövő heti blogposztban! Tarts velem!

 Szabó Tamara
coach (MCC), teamcoach, organizational coach