Sokat hallani róla, hogy a 21. századi munkavállalónak, vezetőnek a legfontosabb készségei között ott kell legyen az empátia. De jó is lenne olyan munkahelyen dolgozni, ahol áthatja a légkört az empátia! Valamiért ez empátia dolog mégis olyan nehezen megy.
Az empátia annyit tesz, mint a másik szemével látni, a másik fülével hallani, és a másik szívével érezni.
Alfred Adler
Coachképzőként és vezetőfejlesztőként is sokszor belefutok abba, hogy tudjuk a fejünkkel, hogy az empátia fontos lenne, még azt is megtanultuk, hogy kellene empatikusnak lenni, de nem megy. De mitől olyan nehéz empatikusnak lenni? Mik azok a klasszikus elakadások, amivel küzdünk? (Hogy az empátia pontosan mit takar, és miért jön jól, arról az előző blogposztban olvashattál.)
Nehézség 1: Nincs mintánk
Az egyik nehézség, hogy nehéz úgy működtetni valamit, hogy nincs róla jó mintánk. Olyan ez, hogy nehéz úgy jó vezetőnek lenni, ha nekünk csak pocsék vezetőink voltak. Ha nem találkoztunk olyan helyzettel az életünk során, amikor valaki következetesen empátiát tanúsított volna velünk szemben, akkor nem fogjuk tudni, hogyan is kell ezt csinálni.
Nehézség 2: Nem gondoljuk fontosnak/hasznosnak
Sokszor ez az előbbi folyománya: nincs tapasztalatunk arról, hogy ezt valaki velünk teszi, így nincs arról sem élményünk, hogy érint: milyen az, amikor kapjuk. És mivel nem gondoljuk, hogy ez fontos, hasznos, mi magunk sem adjuk másoknak. Pedig milyen jól esik például, amikor egy orvostól, egy vezetőtől, a párunktól vagy épp egy barátunk megkapjuk ezt az empátiát. Sőt, az, hogy megkapjuk valakitől, segít is feldolgozni a bennünk levő nehéz érzéseket.
Nehézség 3: Nem tudunk szavakat adni az empátiánknak
Amikor ezt a kompetenciát fejlesztem vezetőknél, coachoknál, úgy szoktam mondani, hogy az empátia kör azzal zárul be, hogy hangot adunk neki. Ha csak érezzük, és ezt nem fejezzük ki, a másik aligha tudja, hogy mi most empatizálunk vele. Jó esetben látszik az arcunkon, a hangunkon, a testbeszédünkön, de érdemes ezt szavakba is önteni. Sokat tud adni a másik oldalnak, ha ténylegesen ki van fejezve, hogy megértjük miben van a másik.
Nehézség 4: A nehéz érzésekkel nem tudunk mit kezdeni
Nem véletlenül kapott lendületet a COVID időszak alatt a Susan David nevéhez köthető érzelmi agilitás. Sok aspektusa van, de amit most szeretnék kiemelni, hogy mennyire tudunk együtt lenni nehéz érzésekkel. Sajátjainkkal éppúgy, mint másokéval. Az empátia működtetésének az egyik nagy gátja, hogy amikor nehéz érzésekkel találkozunk, nem tudunk ott maradni az érzésekkel, hanem rögtön könnyíteni akarjuk a helyzetet. Sokan ezt humorral teszik: elütik a helyzetet. Vagy rámutatnak arra, hogy minden rosszban – az aktuális helyzetben is – van valami jó. Vagy egyszerűen csak úgy tesznek, mintha nem vennék észre a megjelenő nehéz érzést.
Nehézség 5: Kapcsolódástól való félelem
Empatikusnak lenni azt is jelenti, hogy
- kapcsolódunk magunkhoz (ahhoz az érzéshez, ami létrejött bennünk a másikat hallgatva, a saját korábbi élményeinkhez, tapasztalatainkhoz),
- és közben kapcsolódunk a másik emberhez is (beengedjük az általa mondottakat, az ő érzéseire ráhangolódunk).
Hát ez bizony félelmetes tud lenni, és sokan nem vállalják be!
Szóval fontos ez az empátia. Szükség van rá nagyon napjainkban. Sokféle lehet a gát, ami nehezíti a működtetését. Ha mégis úgy érzed, ez fontos, és szívesen hallanál még róla, tarts velünk, a következő blogposztban megnézünk néhány konkrétumot: hogy tud félremenni, és mire érdemes figyelni, amikor ennek hangot adsz.
Szabó Tamara
coach (MCC), teamcoach, organizational coach
